Folk Music of the Hungarians

Vargyas Lajos

Folk Music of the Hungarians

Bartók Béla „A magyar népdal" című könyve (1924) és Kodály Zoltán „A magyar népzene" című tanulmánya (1937) után a harmadik nagyszabású, zenei néphagyományunkat összefoglaló munka „A magyarság népzenéje". Bartók leíró, tipológiai számbavételének és Kodály történeti, összehasonlító áttekintésének módszereit egyesíti és fejleszti tovább Vargyas Lajos könyve, amely több, mint húsz éve, 1981-ben jelent meg. Tartalma azonban ma is időszerű, a népzenetudomány nélkülözhetetlen alapműve, ugyanakkor régóta beszerezhetetlen. A jelen kiadás legfontosabb újdonsága, hogy megvalósítja Vargyas Lajos eredeti szándékát: a dallamgyűjtemény hangzó közlését CD lemezen. Már az 1981-es könyv is úgy készült, hogy a gyűjtemény hanglemezeken kapcsolódott volna hozzá - azért, hogy az olvasó ne csak az írásos alakra lefordított dallamokat (kottákat) tanulmányozza, amelyek a tudományos elemzéshez nélkülözhetetlenek, hanem ismerje meg a dallamokat a maguk valóságában, eredeti hangzásában, hagyományos előadási stílusában. Vargyas ennek megfelelően a népzenei lejegyzéseket és hangfelvételüket egyaránt figyelembe véve válogatta ki gyűjteménye példaanyagát. A lemezen csaknem ezer kotta szerepel, melyből 951 népdal, és közülük 433 hallható a CD lemezen. Vargyas Lajos könyvében így ír: „Mennél nagyobb tudományos teljesítmény van belesűrítve egy-egy összefoglaló munkába, annál nagyobb ösztönzést ad a további kutatásra. Ez a két szintézis is annyi új kutatásra adott ösztönzést, hogy eljött az ideje az új eredmények összefoglalásának." Vargyas szavai Bartók és Kodály összefoglaló munkájára vonatkoznak, mi pedig kiterjesztjük megállapítását most már az ő könyvére, „A magyarság népzenéjé"-re is, amely minden bizonnyal jelentős hatással lesz a népzenetudomány további fejlődésére.

További jellemzők »
  • Oldalszám: 844
  • Formátum: B5
  • Borító típusa: kemény, papír
  • ISBN: 9 630581 62 0
Bolti ár: 9450 Ft Akciós ár: 7088 Ft
Kosár -25%

Kosár: 0 tétel

Összeg: 0 Ft.

Ingyenes kiszállítás 9 000 Ft feletti rendelés esetén