Akadémiai Kiadó

Az első és második részben a szerző bemutatja az 1968-ban bevezetett, piaci viszonyokat szimuláló új gazdaságirányítási rendszert, annak előzményeit, sikeres gazdaságélénkítő hatását. Az első, de főleg a második olajárrobbanás hatására átalakult nemzetközi környezetben azonban a gazdasági növekedés rohamosan csökkent, a gazdasági egyensúly megbomlott, a gazdasági struktúra eltorzult. Mindez kikényszerítette, a szocialista tábor politikai bomlása lehetővé tette a rendszerváltást.

A politikailag jól, de gazdaságpolitikailag egyáltalán nem előkészített rendszerváltás tragikus méretű gazdasági visszaeséssel járt. A gazdasági produktum csökkenése, az államadósság növekedése miatt 1995-96-ban az állami kiadások jelentős visszafogásával járó konszolidációt kellett végrehajtani. Az ezt követő gazdasági fellendülés rövid ideig tartott. 2001-2002-ben felelőtlen költekezésbe kezdtünk. Adósságunk felduzzadt, a növekedés üteme folyamatosan mérséklődött. 2009-re az európai volt szocialista országokhoz viszonyítva helyzetünk látványosan romlott. Változást az államháztartási egyensúly megteremtését célzó ún. konvergenciaprogramtól reméltünk.

A harmadik rész a két nagy periódus gazdasági növekedésének forrásait és regionális változásait vizsgálja. 1968 és 1989 között a növekedés fő forrása az eszközhatékonyság javulása és az aktív keresők számának bővítése volt. 1989 és 2007 között a gazdasági növekedés meghatározó tényezője a technikai felszereltség javulása lett.

A negyedik rész nemzetgazdaságunk 2007 utáni helyzetével, a világgazdasági válság hatásaival foglalkozik. Bemutatja és értékeli a 2008. évi gazdasági mutatókat, államháztartásunk, adósságállományunk jellemzőit. Tárgyalja a Reformszövetség helyzetértékelését, takarékossági és adóreform-javaslatait, majd erre építve a gazdaság fellendítésének további lehetőségeit és feltételeit vizsgálja.

Külön fejezetben taglalja a Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv előirányzatának megoszlását, javasolja fejlesztési, növekedési forrásként való hatékonyabb felhasználását. Végül a társasági-, az ingatlan- és a földvagyonnal való gazdálkodás kritikáját fogalmazza meg, és tesz javaslatot az állami vagyongazdálkodás jövedelmezővé tételére.