Akadémiai Kiadó

      Sorozatunknak ez a kötete a tárgyak világát: a munkaeszközök történetét, rendszerét, általuk pedig a magyar parasztság termelési kultúráját mutatja be. Előképnek tekinthető A magyarság néprajza 1934-ben megjelent II. Tárgyi néprajz című kötetének Györffy István által írt nagyívű Gazdálkodás fejezete. Ehhez az előzményhez képest azonban újdonság, hogy nem csupán az azóta felhalmozott hatalmas mennyiségű új néprajzi ismeretek összegzését végezték el a kötet szerzői, hanem, hasznosítván a gazdálkodási ágak új szemléletű vizsgálatának megannyi tanulságát, az eszközhasználat történetileg változó ökológiai és társadalmi feltételrendszerét is sokoldalúan elemzik.       Az „ősfoglalkozás”-ként számon tartott élelemtermelő ágazatokról — a növénygyűjtésről, a vadászatról, a halászatról, a méhészetről — szólva a természet javainak felettébb gazdag eszközanyagú egyszerű „kisajátításán” túl a kötet szerzői ezeknek a tevékenységeknek a huszadik századi paraszti gazdálkodásban betöltött tényleges szerepét is részletezik. Hasonló szemléletű, a változásokat hangsúlyozó külön-külön fejezetek szólnak a pásztorkodás és állattenyésztés ágazatairól: a ló-, a szarvasmarha-, a juh- és a sertéstartásról; továbbá a rét, az erdő, a szántóföld, a veteményeskert, a szőlős- és gyümölcsöskert hasznosításának, művelésének módozatairól.       A kötet utolsó egysége a hírközlés, a jeladás, a szárazföldi, a vízi közlekedés és teherszállítás táji változatokban bővelkedő népi eszközkészletét rendszerezi, rámutatván arra is, hogy ezeknek az eszközöknek — a gazdálkodás, a mindennapi életszervezés szolgálatán túl — milyen szerepük volt a táji kapcsolatokban, a kereskedelem megszerveződésében.       A kötetet ábrák, térképek, fényképek teszik teljessé.