Akadémiai Kiadó

A jelnyelvek kutatása világszerte meglehetősen későn, az 1960-1970-es években indult, hazánkban azonban csupán az 1990-es évek végétől jelentek meg ilyen témájú, egy-egy jelenséget feltáró nyelvészeti tanulmányok. A kötet ebből a szempontból kuriózum, mivel a magyar jelnyelvről ez az első átfogó nyelvészeti munka. A kívülállók számára nem feltétlenül magától értetődő, hogyan is kell elképzelni e vizuális-gesztikuláris modalitású nyelv mikroszintjét, amelyre a felsőbb nyelvi szintek szerveződnek, azonban az elemzéseket olvasva nem marad kétséges az sem, hogy a magyar jelnyelv sajátos nyelvtani megoldásokkal gazdagon operáló természetes nyelvnek tekinthető. A szerző elsősorban a magyar jelnyelv fonológiai szintjét járja körül, azonban ennek kapcsán kitér morfológiai és lexikai jelenségekre is. Ehhez a magyar jelnyelv keréma-készletének leírásán, illetve a klasszikus deskriptív bemutatáson túlmenően a modern elméleti fonológia néhány alaptételét éppúgy felhasználta, mint a működés anatómiai alapjainak rövid bemutatását. A szerző a kutatás eredményeinek hitelessége érdekében siket adatközlőkre támaszkodott. A könyvben található elemzések megértését gazdag illusztráció segíti.