Akadémiai Kiadó

Mátyás király népszerű hősként él a szájhagyományban, mesékben, mondákban, közmondásokban. Több száz évvel ezelőtt is szívesen énekeltek róla, szerepeltették színpadon, meséltek soha meg nem történt kalandjairól. E különösen gazdag hagyomány változását mutatja be Kríza Ildikó saját kutatásai alapján. Az igazságos, okos, szegényeket megsegítő, tréfakedvelő, megleckéztetésre mindig kész uralkodó népszerű alakja változatos módon jelenik meg a magyar és a szomszéd népek népköltészetben. A középkori fényes magyar birodalom hirtelen összeomlásakor a dicsőséges Mátyás király személyét példaképül állították. Az írások megőrizték a szájhagyomány formai sajátosságait, az elbeszélőkultúra egyes elemeit. A Mátyás-mítosz később tovább erősödött. Ő lett a legjelentősebb folklór hős, a történeti személyek között legtöbbször róla énekeltek. A nevéhez kapcsolt tettek a kor elvárásaihoz kötődtek, mindig az adott kor erkölcsiségét, szemléletét mutatták, függetlenül a valóságos történésektől. Kríza Ildikó bebizonyítja, hogy a népköltészet felfedezésekor, a 19. században feljegyzett mondák, szólások előzményei a korábbi századok írott műveiben megtalálhatók, és a nemzeti király iránti érdeklődés a felvilágosodás korától kezdve állandósult. Az emberi tulajdonságok anekdotikus kifejezése, pellengérre állítása középkori gyökerű az irodalomban és a folklórban. A legnépszerűbb magyar történeti hőshöz, Mátyás királyhoz kapcsolt narratívumok nemcsak nálunk, hanem a Duna táji népek mindegyikének költészetében fellelhetők.