Akadémiai Kiadó

A magyar népi műveltség történeti alakulásáról, korszakairól itt megjelenő összefoglalásnak nincs közvetlen előképe. A szerzők célja, hogy a történelem menetével párhuzamosan haladva vázolják fel a köznépi társadalom nemzedékről nemzedékre hagyományozódó, egyszerre gazdagodó és fogyatkozó tárgyi, szellemi javainak koronként is eltérő jellegzetességeit. Az őstörténeti hagyatéktól, előzményektől elindulva követik a kulturális javak sorsát az államalapítást és a kereszténység felvételét követő századokon a középkor, majd a kora újkor fejlődési szakaszain át a klasszikus kapitalizmus korának végéig, a 20. század derekáig.

         A kötet négy nagy korszak kulturális arculatának, újításainak és elhagyott tárgyainak, elavult szavainak felidézésével érzékelteti a köznépi műveltség örökös változását, miközben figyelemmel van a „keleti hozadék" és az európai műveltségi javak teremtő együttélésére s a nagy állandóságot tanúsító elemek, rendszerek máig ható jelentőségére. A kötet felépítése a néprajz tematikáját tükrözi, annak rendszerét követi és a társadalomszervezeten elkezdve, az anyagi kultúra (a gazdálkodás, a kézművesség, az életmód) és a folklór (népköltészet, népzene, néptánc) nagy egységeinek történeti alakulásmenetét koronként jellemzi, s a népművészet gazdagodásáról, az európai stíluskorszakok hatásáról éppúgy van mondanivalója, mint a népszokások történeti formálódásáról és a hiedelmek szívós továbbéléséről.

         A köznépi műveltség korokon átívelő történeti „rekonstrukciója" tanulságokkal szolgálhat a történeti diszciplínák többségének (nyelvtörténet, technikatörténet, társadalom- és művelődéstörténet) s minden népünk múltja iránt érdeklődő olvasó számára.