On-line szótárak
On-line szótár vásárlás
Orvosszakmai portál
Közösség az egészségért
Gazdasági- és üzleti könyveink kirakata
Folyóirat-gyűjtemény
Konferenciáink
Nyelvkönyveink és szótáraink on-line mellékletei
Könyvünk az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatának immár a harmadik kötete. Az első Fecseg a felszín és hallgat a mély címmel azt vizsgálta, hogyan siklott ki a magyar rendszerváltás sokat ígérő folyamata a kétezres évek elejére. Második kötet A jelen a jövő múltja címmel előre tekintett, a lehetséges utakat, pályákat kereste és vázolta fel, illetve az előrehaladást gátló „csapdákat”, elkerülendő zsákutcákat elemezte. E harmadik kötet szellemében a kerekasztal alapító tagjának, Antal Lászlónak az örökségét folytatja. A sok figyelmeztető jel ellenére Magyarország tovább sodródik az európai főáramlattól való lemaradás felé. Ez igaz a mostani válságban is, de sajnos válság nélkül is. E folyamat néhány mélyebb összefüggését, a nemzetközi tendenciákkal való összevetését célozzák a kötet tanulmányai. Fenntarthatatlan „fejlődésünk” útja persze gazdaságpolitikai hibákkal volt és van kikövezve, de e kötet, akárcsak a két korábbi is, arra hívja fel a figyelmet, hogy haladásunk alapja és iránya ennél mélyebb rétegekben gyökerezik. Csaba László, Győrffy Dóra, Muraközy László és Török Ádám most is hosszabb távú közelítésben, történelmi és nemzetközi összefüggéseibe helyezve elemzi Magyarország helyzetét, tárja fel a gazdaság, a társadalom, a gazdaságpolitika különböző rétegeit.